Az öntudat követi a vágyakat. „Ahol a kincsetek, ott a szívetek” – mondja Krisztus. Amíg vágyaink az anyagba kötnek, addig nem lehetünk szabadok, addig a földi sík rabjai vagyunk. Az eredmény pedig mindig elégedetlenség és boldogtalanság, mert az ember vakságával elhatárolja önmagát az egységtől, elszigeteltté válik, és kiesik tudatából az, hogy a nagy egésznek – az abszolútnak – része, hogy azzal egy. Erői az Istennel való kapcsolat lazulásával lefokozódnak, gyengévé válik, és személyét az önzéshez és tudatlansághoz való ragaszkodással képzeli megerősíteni. Az Istentől való eltávolodás az egyedüllétnek, az ürességnek mindig fokozódó kínját zúdítja rá, míg végre a lelki szenvedések rávezetik arra, hogy segítséget keressen. De az emberek itt is tévedésbe esnek. Azt hiszik, hogy a rabságból való szabadulást kívül kell keresni, és másoktól várják a segítséget. Szánalmas látvány, mikor értékes, tehetséges emberek annyira rabjává válnak a dohánynak, italnak és más százféle alantas szenvedélynek, hogy a saját akaraterejük gyenge ahhoz, hogy le tudjanak szokni róla, még akkor is, ha ők maguk szeretnék abbahagyni átkos szenvedélyeiket – és fűtől-fától, esetleg hipnózistól várják a szabadulást ahelyett, hogy a saját, kimeríthetetlen erőforrásukból merítenének erőt egy új alapokra helyezett élethez.
Yesudian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése