Az átlagember öntudata akármilyen mélyre süllyed is, énjének számára ismeretlen, öntudatlan rétegeiben érintetlenül tündöklő fényben trónol az élet, a felsőbbrendű én, és állandóan serkenti, nógatja az embert arra, hogy ne legyen elégedett az anyagi világ kötöttségeivel, hanem igyekezzék rabszolgaságából minél előbb kiszabadulni. Felsőbbrendű énünk nógatása az emberben a tökéletesség utáni vágyban és a szabadság keresésében nyilatkozik meg.
A legkezdetlegesebb fokon álló ősembertől a legfejlettebb értelmű emberig egyaránt megvan a szabadságra való törekvés, akár öntudatlanul, akár tudatosan. Ösztönösen azon igyekszik, hogy hatalmát növelje, hogy uralkodjék az őt körülvevő természeti erők, állatok és a többi ember fölött, hogy azt tehesse, amit akar, hogy ne legyen kötött, hogy szabad legyen. Végzetes tévedése ott van, hogy azt hiszi, az a szabadság, ha minden önző vágyát kielégítheti. Az eredmény éppen az ellenkezője, mert inkább rabja lesz azoknak. Az ősembertől kezdve, aki egy husángot hasított magának azért, hogy hatalmát növelje, egészen a mai modern emberig, aki a technika minden vívmányát a saját kényelmére és személyes céljaira igyekszik használni, mindenki öntudatlanul a szabadság felé törekedett, és mivel a szabadságot nem ott kereste, ahol van, mind jobban és jobban rabságba dönti magát. Az embereke pénz és jólét utáni törtetése is azért van, mert tudat alatt vagy tudatosan hajtja őket a szabadság utáni vágy, és azt képzelik, hogy a vagyon meghozza azt számukra. Az eredmény az, hogy aki nem gazdagodik meg, rabja a t9rtetésbek, és egész életét a pénz utáni sóvárgásban éli le, elméjének minden erejét arra használva, hogy kiagyalja, hogyan szerezhetne vagyont; akinek pedig ez sikerül, az rabjává válik vagyonának, mindig többet akar szerezni, és a földi étékek ingadozása és bizonytalansága állandó rettegésben tartja.
Yesudian
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése