2025. ápr. 25.

Idézetek Gandhitól 2.


„Kétféle hatalom létezik. Az egyik a büntetéstől való félelemmel éri el a célját, a másik szeretetteljes cselekedetekkel. Az szereteten alapuló hatalom százszorosan hatékonyabb és maradandóbb, mint az, amely a büntetéstől való félelemből ered.”


„A tett, és nem a tett következménye számít. Mindig helyesen kell cselekednünk. Talán nem tőlünk függ, és talán nem is a mi időnkben lesz a tettnek következménye, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell helyesen cselekednünk. Sosem tudhatjuk, hogy a tetteinknek mi lesz az eredménye. De ha nem teszünk semmit, nem lesz eredmény sem.”


„A hited határozza meg gondolataidat, a gondolataid határozzák meg a szavaidat, a szavaid határozzák meg a tetteidet, a tetteid határozzák meg a szokásaidat, a szokásaid határozzák meg az értékeidet, az értékeid határozzák meg a sorsodat.”

„Az ember csak akkor érzékelheti helyesen, hogy saját hibái hogyan aránylanak a másokéihoz, ha a sajátjait nagyítón, a másokéit pedig éppen fordítva, kicsinyítő lencsén át nézi.”

„Használd az igazságot üllődnek, az erőszakmentességet kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját."

„Az emberiséget a szeretet törvénye uralja. Ha az erőszak, azaz a gyűlölet uralkodna, már rég kihaltunk volna. És mégis, a tragédiája a dolognak, hogy az úgynevezett civilizált emberek és nemzetek úgy viselkednek, mintha a társadalom alapja az erőszak lenne.


Mahatma Gandhi

Nincsenek megjegyzések: