Krisztusban, nem pedig a hatalom, a siker és a pénz
homokján találja meg az ember az élet igazi helyét – mondta a pápa a
vasárnapi Úrangyala-imádsághoz kapcsolódó elmélkedésében. XVI. Benedek
az evangélium azon mondatáról beszélt, miszerint „aki teljesíti atyám
akaratát, csak az jut be a mennyek országába”.
Jézusnak
a Hegyi beszédben elhangzott szavai a sziklára illetve a homokra
épített házról meghívást jelentenek arra, hogy tanítását ültessük át a
gyakorlatba. Jézus a szavaihoz való minél nagyobb hűségre hív minket
ezzel a példabeszéddel – mondta a Szentatya.
A láthatatlan Isten, kifogyhatatlan szeretetével barátként beszél az
emberekhez, és köztük él, tehát meg is hívhatja őket a barátságra -
idézett a pápa egy zsinati dokumentumot. – Az Ige minden nőhöz és
férfihez szól, és mindenkit meghívott Isten, hogy szabad választással
kezdjünk bele a szeretet párbeszédébe vele. Ez azt jelenti, hogy minden korban minden ember, akinek része volt abban a kegyelemben, hogy ismerhette Jézust, Isten élő szavát, Isten valódi arcát láthatja benne. Jézusnak köszönhetően az Atya gyermekeinek érezhetjük magunkat, és erre az alapra építhetjük az életünket.
Gyakran építjük az életünket a hatalom, a siker, a pénz homokjára. Mire kellene építeni az életünket? Ki tud igazán válaszolni az emberi szív restségére? Krisztus életünk sziklája! Ő az örök és végleges szó, ami sértetlen – mondta a pápa.
A Szentatya végül arra kért mindenkit, hogy mindennap engedjen teret Istennek, hiszen ő értékes gyógyír főleg a felszínes tevékenységi lázra, ami pillanatnyilag kielégíthet minket, de végül ürességet hagy maga után. Újra igent kell mondanunk Istennek.
forrás: Magyar Kurír
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése