Fölértek arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyák helye volt a neve. Itt epével kevert bort adtak neki inni, de amikor megízlelte, nem akarta meginni. Aztán keresztre feszítették, és sorsot vetve megosztoztak ruháján, majd leheveredtek, és őrizték.
(Máté 27,33-36)
Jézust megfosztják ruháitól. A ruha kijelöli az ember társadalmi állását; ez tagozza be őt a társadalomba, teszi őt valakivé. A nyilvános lecsupaszítás azt jelenti, hogy Jézus immár semmi – egy kitaszított, akit a megvetés prédájául dobtak. A lecsupaszítás pillanata a Paradicsomból való kiűzetésre emlékeztet bennünket: Isten ragyogása lehullott az emberről, egyszerre meztelenül és kitaszítva találja magát, lecsupaszítva és szégyenben. Jézus ily módon még egyszer magára veszi az elesett ember helyzetét. A ruháitól megfosztott Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy mi mindannyian elvesztettük az „első ruhát”, vagyis Isten ragyogását. A kereszt alatt a katonák sorsot vetnek szegényes vagyonára,ruhájára. Az evangelisták a 22. zsoltár 19. versével beszélik el ezt az eseményt, s azt mondják nekünk, amit Jézus feltámadása után majd az emmauszi tanítványoknak fog mondani: mindennek meg kellett történnie, „az Írás szerint”. Itt semmi sem puszta véletlen, mindez már rejtve benne foglaltatik Isten Szavában és hordoztatik az ő isteni gondolatában. Az Úr keresztülhalad az emberi elveszettség minden állomásán és lépcsőfokán, és mindezen lépcsőfokok a maguk keserűségében mégis a Megváltás egy lépését jelentik: Jézus éppen így vezeti haza az elveszett bárányt. Még arra is emlékeznünk kell, hogy János szerint a sorsvetés tárgya Jézus köntöse volt, amely varratlan volt, egy darabból szőve (19,23). Ebben egy utalást vélhetünk felfedezni a főpap ruhájára, amely „egyetlen fonálból lett fonva”, varrás nélkül (Flavius Josephus a III 161). Ő, a Megfeszített, valóban főpap!
Imádság:
Úr Jézus, megfosztottak ruháidtól, megszégyenítettek és kitaszítottak a társadalomból. Te hordozod Ádám szégyenét, és meggyógyítod azt. Te hordozod a világból kitaszított szegények szenvedését és szükségét. Ám éppen így töltöd be a próféták szavát. Éppen így hozol értelmet a látszólagos értelmetlenségbe. Éppen így mutatod meg, hogy Atyád Téged, minket és az egész világot a kezeiben tartja. Adj nekünk tiszteletet az emberrel szemben, léte minden szakaszában és helyzetében, amelyben vele találkozunk! Add meg nekünk kegyelmed fény-ruháját!
XVI. Benedek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése