28 Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én
felüdítelek titeket. 29 Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok
tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek {Jer
6,16}. 30 Mert az én
igám édes és az én terhem könnyű.
(Mt 11 28-30)
Ha ezt a részletet egy átlagos hívőnek
felolvasom, azt fogja mondani: „Na persze!”. És nagyon sokáig tartana, amíg
elmagyaráznám neki, hogy mennyire igaz ez; amikor az ember lelkesedik Istenért,
és azt mondja, hogy én Érte mindenre képes vagyok!
A keresztúton, pénteken az
első állomásnál azt kérdeztem magamtól: „tudnád-e Neki azt mondani, hogy állj
el félre, én végigviszem helyetted az egészet!” És tudom, hogy nem tudnám
mondani. Mert az ember gyáva! Mert lehet, hogy a második vagy a harmadik
állomásnál, mondjuk, amikor először elesek a kereszttel, akkor feladnám. Mert ahhoz
valakinek Istennek kell lennie, hogy ezt kibírja, ne adja fel.
Azt mondja Jézus: „az
én igám édes és az én terhem könnyű.”Azt is mondja: „én felüdítelek titeket.” Igen, itt kettős dolog van. Egyrészt azt
mondja, hogy adjuk át a terheinket! Ami szinte minden embernek tetszetős, ahogy
mi (is) minden este imánkban átadjuk. De lehet, hogy nem mindenkinek könnyű feladat
maga az átadás sem, mert annyira ismeri magát, tapasztalatból tudja, hogy
lelkileg diffúz és nem sikerül száz százalékig átadni a földi lét vonzatait.
Pedig (látható, Ti emberek) fáradtak vagytok, elesettek vagytok, nyomorúságosak
vagytok, megcsalatottak vagytok, stb. Mindezt tiszta szívből adjátok át
Jézusnak! Igen, az ember ilyenkor lerogy Krisztus előtt, és nem vár mást,
minthogy megszűnjön. Mert valahogy annyira elege van, hogy nem is tudná másképp
csinálni. Igen ám, fordulat is lesz! Amikor az ember megkönnyebbül, elmúlik a
nehézség, kijön a pocsolya alól, levegőt kap, Isten Világosságát lélegzi be, akkor
az embernek azt mondja Jézus: „Nos, akkor most vedd az igámat a nyakadba, és
indulj a testvéreidért!”
Mi ez az iga? Mit érthetünk ezen, hogy „vegyétek magatokra igámat”? Mondjuk a többi ember üdvözítésének
segítését. A többi vándorló, nyomorult emberben kell felfedezni azt, hogy benne
is Isten lelke van. Ez elég nagy iga! Mert ha te már le voltál dugva a mocsárba,
és most ki tudtad dugni a fejedet, fel tudtál merülni - az nagyon jó…-, viszont
akkor azt mondja Isten neked, hogy vedd fel az én igámat a nyakadba. Ez azt
jelenti, hogy már elméletileg jó helyzetben vagy…,mehetsz haza Istenhez, csak
előtte pár embert húzzál ki még a pocsolyából.
Nekem semmi nem esett annyira nehéznek, mint mikor 10-15 éve
úgy éreztem, galoppozom haza Isten felé, minden nagyon jó volt, mint ahogy
mondja: „én felüdítelek titeket”, mindent
odaadtam Istennek; és akkor egyik éjjel azt mondta: „Eddig két kézzel húztalak, mostantól csak egyel foglak. A másikkal te
húzod a többieket!”Na, itt jött az iga felvétele!
Te, aki eddig nagyon könnyen jöttél, de amikor elkezdesz
bánkódni egy vak ember élete fölött, vagy épp tehetetlen vagy valakivel, akinek
segíteni akarnál, lehet, hogy éppen saját magaddal szemben - mert néha
visszalopja a világ, talán nem is csúnyán, hanem szépen magát -, akkor az az
iga tényleg tehernek tűnik, nem édesnek. Ha visszafelé nézel a földre, komoly
kísértésnek teheted ki magadat. De ha az ég felé nézel, és ez már az Isten
szolgálata, akkor ez édes igává válik. Akkor már azt mondod: „én nem is akarok
más lenni, csak befogva lenni Isten jármába. Húzni azt a szekeret, amire
ráülnek az emberek, és hazamennek az Isten világába, a másik létbe.
Mégis: pénteken megdöbbentem azon, hogy milyen gyáva vagyok!
Itt volt ez a vak ember, itt voltak azok az emberek, akiknek a közösségét
ellehetetlenítették, ők messziről idejönnek hozzánk lelki gyakorlatra, és akkor
hirtelen megrémültem: „Édes jó Istenem! Alkalmas vagyok erre? Meg tudom tenni
úgy ahogyan Neked megfelel? Elfogadom, hogy még intenzívebben dolgoztatsz, de
félek.”
De miért kell ezen megijedni? Mert piskótából valók vagyunk!
Mert bár nem változna semmi, az emberben mégis az a kis földi nyomorúsága benne
van, talán a kényelemszeretete, talán a lelki csirkesége. Pedig tudod, hogy meg
tudod már tenni! Tudod, hogy az Isten befogott az igájába, – és el is fogadtuk
- éppen ezért hajt, noszogat, hogy menjél. És szeretettel csapkod, mert nem
kényszerít rá, hogy csináld, csak eléd rakja a lehetőségeket, a szomorú, Isten
után vágyódó emberi szemeket. És ha eléd rakja, már nagyon is tudod, nem
alhatsz, már nem tudsz mit csinálni! És ha nem vagy galád és lelkiismeretlen,
akkor menni fogsz, és csinálni fogod azt, amit drága Jézus vár tőled.
Itt most már csak valóban rajtunk függ, hogy az Isten terhe
igának tűnik, vagy édes tehernek. Ha nem nézünk vissza a földre, és egyre
jobban szeretjük az Istent, akkor fütyörészve és dalolva visszük az igát. De ha
közben - akár változó erővel - a Földet nézzük és magunkat sajnálgatjuk, akkor
bizony-bizony nyomorúság lesz ez az egész, és nem is fogja így valaki sokáig
húzni. Ez az igahúzás már olyan teherré válik, amit abba fog hagyni az Isten
felé nyiladozó ember, mert közben kiderül, hogy nem volt elég önzetlen, feltétel
nélküli Isten utáni vágyakozás és szeretet benne. Ekkor nyomorúságos emberként,
akinek meg volt adva ez a végtelen isteni lehetőség, csődöt mondasz. Tévesen, akkor
már csak magadat fogod sajnálni, hogy ezt nem bírod tovább, pedig amiért sajnálni
kellene magadat, hogy eldobtad a Végtelen Isten gyerekségét, Jézus barátságát, a
transzcendens létbe való lassú visszaszivárgás lehetőségét.
Testvéreim soha nem késő újrakezdeni, soha nem késő Jézus
Krisztusra nézni, szeretni! Kérem, tegyétek meg!
Pável
Márta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése