A tudatosodás a legtágabb értelembe vett kultúra, az önmegismerés pedig következésképpen az eszenciája és szíve ennek a folyamatnak. A kelet kétségkívül "isteni" jelentőséget tulajdonit a mély-énnek, a régi keresztény felfogás szerint pedig az önmegismerés vezet el a cognito Dei-hez, Isten megismeréséhez. Az ember szempontjából így hangzik a döntő kérdés: vállalod-e a végtelent vagy sem. Ez életének kritériuma. Csak akkor nem vesztegettem érdeklődésemet semmiségekre és csekély jelentőségű dolgokra, ha tudom, hogy határtalan a lényeg. Ha ezt nem tudom, akkor ilyen vagy olyan tulajdonság kedvéért, amelyet személyes javamnak tekintek, ragaszkodom hozzá, hogy a világban számítsak valakinek. Tehát mondjuk, a tehetségem vagy szépségem miatt. Minél erősebben ragaszkodik vélt tulajdonához az ember, és minél kevésbé érzi meg a lényeget, annál kevésbé elégíti ki az élete. Korlátozva érzi magát, mivel korlátozottak a szándékai, ez pedig irigységet és féltékenységet szül. Megváltoznak a vágyak és a beállítódás is, ha megértjük, érezzük, hogy már ebben az életben hozzákapcsolódunk a határtalanhoz. Végső soron csak a lényeg révén számít valaminek az ember, és ha az nincs a birtokában, akkor elrontotta az életét. A másik emberrel való kapcsolatban is az a döntő, vajon kifejeződik-e benne a határtalan vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése