Részletek a 12. fejezetből
12.
Az összeszedettség csaknem azonos a benső magánnyal. Összeszedetten fedezzük fel saját szívünk belső magányát, és a bennünk lakó Istennek végtelen magányát. Aligha látjuk az életet a maga helyes távlataiban, amíg ezek a végtelen horizontok még nem nyíltak ki az életünk közepén. Ítéleteink e nélkül nincsenek arányban a dolgok igazi valóságával. De a lelki ember, mondja Szent Pál, megítél mindent. Azért teheti meg, mert szegénysége, alázata, semmisége révén, mindentől elszakadva függetlenné vált. Így tehát egyedül Istenben szemléli a világot. S aki így lát, az úgy ítél meg mindent, ahogyan maga Isten.
Az összeszedettség tehát … belső magányba vezet el bennünket, … megérzünk valamit Isten magányából. Az Ő magánya minden körülöttünk lévő dologtól eltávolít minket, s mégis mindennél valóságosabban mindennek a testvérévé tesz.
Nem élhetünk egészen másoknak, addig, amíg nem ízleltük meg ezt a magányt. Ha nem egészen Istennek odaadva magunkat akarunk értük élni, akkor abba a veszélybe sodródunk, hogy velük együtt belezuhanunk a szakadékba.
Az összeszedettség tehát … belső magányba vezet el bennünket, … megérzünk valamit Isten magányából. Az Ő magánya minden körülöttünk lévő dologtól eltávolít minket, s mégis mindennél valóságosabban mindennek a testvérévé tesz.
Nem élhetünk egészen másoknak, addig, amíg nem ízleltük meg ezt a magányt. Ha nem egészen Istennek odaadva magunkat akarunk értük élni, akkor abba a veszélybe sodródunk, hogy velük együtt belezuhanunk a szakadékba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése