Rozzant deszkák szorítanak köröskörül;
Amerre nézek, minden ócska, rossz falat
Repedezett, pókhálólepte vén tükör borít.
Amerre nézek: mindenütt ugyanaz az unalmas-egy,
Halálig unt arc néz velem farkasszemet.
Futni, futni szeretnék tőle már,
Kitörni innen elszánt bús ököllel
Ledöntött vén korhadt deszkákon át,
Ki innen, messze. Járni, boldogan
Harmatos, édes, illatos mezőkön,
Magas hegyeknek homlokáról nézni, nézni messze el
Nagy délibábos pusztaságokon,
És véghetetlen tengereknek titkain,
És látni, látni ismeretlen arcokat,
Szemükbe nézni, szemtől-szembe, látón,
Nem így, a rossz tükörből.
Ó emberek, testvéreim, segítsetek,
Hogy elétek futhassak.
Oly szép lehet a szemetekbe nézni!
Segíts, szerelmem, jóságos Uram,
Jöjj, vessük szét e rozzant viskó rossz börtönfalát.
És zúzzuk szét ezer darabra már
Ez átkozott-egy tükör végtelenjét,
Ha meg is vérez sok álnok szilánkja.
Elég e roskadt pajta vén dohából,
Megfojt a pállott levegő -
Tied akarok lenni és övék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése