Boldogságról

TEILHARD DE CHARDIN:

… a boldogságról beszélni: az előadó legkönnyebb feladatának kellene lennie. ….
Igazában viszont sokkal kényesebbnek és bonyolultabbnak bizonyul az a feladat, amelyre ma itt vállalkozom.
Kétségtelen, hogy akárcsak minden más élőlény, az Ember is valóban boldog akar lenni. Csakhogy benne ez az alapvető igény már bonyolult és új formát ölt. Mert hát az Ember nemcsak a többinél érzékenyebb és fürgébb élőlény. „Emberré válása” révén ő már gondolkodó és bíráló létező. … A lehetségesnek és a jövőnek meglátása: ez a két képesség fonódik össze, hogy kimeríthetetlenné tegye és minden irányban megnövelje félelmünket, – de reményeinket is...
…vég nélkül vitázunk, hogy mi legyen a legjobb magatartásunk, amikor szembenézünk az élettel, a mi életünkkel. De közben nem hasonlítunk-e olyan utashoz, aki a Párizs és Marseille között futó gyorsvonaton ülve még azt kérdezgeti magától, hogy északi vagy déli irányban célszerűbb-e mennie? – Vitázunk. De hát mire jó ez, hiszen a döntés megtörtént már tőlünk függetlenül és már rajta vagyunk a vonaton. …. S mi még azt kérdezgetjük magunktól, hogy merre kell menni...
.. Végül ez a boldogság – ilyen vagy olyan formában – szüntelenül itt van kezünkben, ajtónkon kopog, hiszen legjobban úgy érjük el, ha mindegyikünk a maga helyén és a lehető legjobban megteszi mindazt, amire képes…. Én ezt ajánlhatom nektek. S kívánom, hogy elérjétek. Végső központhoz kössük életünket.