Ó, Uram, fennhangon vallom nagy hatalmadat. Tekintve, hogy mindenható vagy, aminthogy az vagy, van-e lehetetlenség az olyan számára, aki mindent megtehet? Akard tehát Uram, akard! Mert bár ilyen nyomorult vagyok, erősen hiszem, hogy meg tudod tenni, amit akarsz, s minél nagyobb csodáidról hallok, annál inkább meg vagyok arról győződve, hogy még nagyobbakat is tudsz művelni; annál erősebben hiszem és annál szilárdabban reménylem, hogy meg fogod tenni, amit Tőled kérek. Hiszen ki ütközhetnék meg azon, amit a Mindenható tesz? Jól tudod, Istenem, hogy bármennyire nyomorult voltam is, mindig vallottam és hittem a Te nagy hatalmadat és irgalmadat. Gondold meg, Uram, hogy legalább ebben a pontban nem bántottalak meg soha. Szerezd nekem vissza, Istenem, az elvesztett időt azáltal, hogy kegyelmet adsz a jelenben és a jövőben, hogy menyegzői ruhában jelenhessek meg előtted. Mert hiszen, ha akarod, meg tudod tenni.
Ó, én Uram, hogyan kérhet Tőled kegyelmeket az olyan ember, aki Neked olyan hűtlenül szolgált, mint én, és olyan rosszul őrizte azt, amit neki adtál?! Hogyan lehetne megbízni az olyanban, aki annyiszor volt már áruló?! Mit tegyek tehát? - mondd, ó, Vigasztalója a szomorúaknak és Támogatója azoknak, akik a Te segítségedet kérik! Vagy talán jobb volna, ha elhallgatnám szükségleteimet, és úgy várnám, hogy segíts rajtam? Nem, én jó Uram, tudom, hogy ez nem volna rendjén, mert hiszen Te, ó, én Gyönyörűségem, előre láttad, hogy mennyi mindenre lesz szükségünk, s hogy mekkora könnyebbségünkre fog majd szolgálni, ha azt mind elmondhatjuk neked. Azért biztattál arra, hogy kérjünk és ígérted, hogy megadod, amiért esdeklünk.
Sokszor eszembe jut annak a szent nőnek, Mártának panasza. Azt hiszem ugyanis, hogy arra nem csak az ő nővérének viselkedése adott okot: sőt biztosra veszem, inkább azért szomorodott el, mert azt hitte, hogy Te, Uram, nem veszed észre, mennyit dolgozik érted, és nem óhajtod, hogy ő is veled maradjon. Valószínűleg azt gondolta, hogy Te nem szereted őt annyira, mint nővérét: ez fájt neki, nem pedig az, hogy egyedül kellett szolgálnia Neked, akit ő annyira szeretett. Mert hiszen a szeretet az ilyen munkát élvezetessé teszi. Ez tűnik ki abból is, hogy nem a nővérének szólt, hanem panaszával közvetlenül hozzád fordult. A szeretet bátorságot öntött bele, s valósággal kérdőre vont Téged azért, hogy miért nem törődsz vele. Magából a Te feleletedből is kitűnik, hogy ez volt az ő megjegyzésének igazi értelme. Mert csupán a szeretet ad értéket mindennek, s a legfontosabb dolog az, hogy ez a szeretet igen nagy legyen: akkora, hogy semmi se tudja azt csökkenteni. Azonban, ó én Istenem, hogyan tegyünk mi szert akkora szeretetre, amilyent annak tárgya érdemel, hacsak a mienk nem egyesül azzal, amellyel Te viseltetsz irányunkban? Kedvem volna panaszkodni azzal a szent nővel, csak az a baj, hogy arra semmi okom sincsen, mert mindig azt kellett látnom, hogy az én Istenem sokkal nagyobb szeretetet tanúsít irányomban, mint amilyent én kérni és kívánni tudok Tőle. Hacsak nem azt akarnám felhozni ellened, Uram, hogy a Te jóságod akkora türelmet tanúsított irántam, más okom panaszra igazán nincs. Különben is mi mást kérhetne Tőled egy ilyen magamforma nyomorult Teremtmény, mint azt, amit Szent Ágoston kért, tudniillik, hogy adj nekem Uram, hadd törleszthessek azzal, amit adsz, valami keveset abból, amivel neked tartozom. Emlékezzél meg arról, hogy a Te teremtményed vagyok. Add megismernem, hogy ki az én Teremtőm, hadd gyulladjak iránta szeretetre!
Forrás - Kármel újság
Ó, én Uram, hogyan kérhet Tőled kegyelmeket az olyan ember, aki Neked olyan hűtlenül szolgált, mint én, és olyan rosszul őrizte azt, amit neki adtál?! Hogyan lehetne megbízni az olyanban, aki annyiszor volt már áruló?! Mit tegyek tehát? - mondd, ó, Vigasztalója a szomorúaknak és Támogatója azoknak, akik a Te segítségedet kérik! Vagy talán jobb volna, ha elhallgatnám szükségleteimet, és úgy várnám, hogy segíts rajtam? Nem, én jó Uram, tudom, hogy ez nem volna rendjén, mert hiszen Te, ó, én Gyönyörűségem, előre láttad, hogy mennyi mindenre lesz szükségünk, s hogy mekkora könnyebbségünkre fog majd szolgálni, ha azt mind elmondhatjuk neked. Azért biztattál arra, hogy kérjünk és ígérted, hogy megadod, amiért esdeklünk.
Sokszor eszembe jut annak a szent nőnek, Mártának panasza. Azt hiszem ugyanis, hogy arra nem csak az ő nővérének viselkedése adott okot: sőt biztosra veszem, inkább azért szomorodott el, mert azt hitte, hogy Te, Uram, nem veszed észre, mennyit dolgozik érted, és nem óhajtod, hogy ő is veled maradjon. Valószínűleg azt gondolta, hogy Te nem szereted őt annyira, mint nővérét: ez fájt neki, nem pedig az, hogy egyedül kellett szolgálnia Neked, akit ő annyira szeretett. Mert hiszen a szeretet az ilyen munkát élvezetessé teszi. Ez tűnik ki abból is, hogy nem a nővérének szólt, hanem panaszával közvetlenül hozzád fordult. A szeretet bátorságot öntött bele, s valósággal kérdőre vont Téged azért, hogy miért nem törődsz vele. Magából a Te feleletedből is kitűnik, hogy ez volt az ő megjegyzésének igazi értelme. Mert csupán a szeretet ad értéket mindennek, s a legfontosabb dolog az, hogy ez a szeretet igen nagy legyen: akkora, hogy semmi se tudja azt csökkenteni. Azonban, ó én Istenem, hogyan tegyünk mi szert akkora szeretetre, amilyent annak tárgya érdemel, hacsak a mienk nem egyesül azzal, amellyel Te viseltetsz irányunkban? Kedvem volna panaszkodni azzal a szent nővel, csak az a baj, hogy arra semmi okom sincsen, mert mindig azt kellett látnom, hogy az én Istenem sokkal nagyobb szeretetet tanúsít irányomban, mint amilyent én kérni és kívánni tudok Tőle. Hacsak nem azt akarnám felhozni ellened, Uram, hogy a Te jóságod akkora türelmet tanúsított irántam, más okom panaszra igazán nincs. Különben is mi mást kérhetne Tőled egy ilyen magamforma nyomorult Teremtmény, mint azt, amit Szent Ágoston kért, tudniillik, hogy adj nekem Uram, hadd törleszthessek azzal, amit adsz, valami keveset abból, amivel neked tartozom. Emlékezzél meg arról, hogy a Te teremtményed vagyok. Add megismernem, hogy ki az én Teremtőm, hadd gyulladjak iránta szeretetre!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése