Én Gyönyörűségem! Ura az összes teremtett dolgoknak! Én Istenem! Meddig kell még várnom, hogy színről-színre láthassalak?! Mit adhatsz annak, akinek a földön semmije sincs, és kívüled semmiben sem talál örömet. Te hosszú élet! Te fájdalmas élet! Te élet, amely minden egyéb vagy, csak nem élet! Te pusztaság és elhagyatottság! Te hiánya minden vigasztalásnak! Meddig fog ez még így tartani, én jó Uram? Mikor lesz már vége? Én Kincsem, hová legyek? Mit tegyek? Vagy talán jobban tenném, ha nem epednék utánad? Én Uram, Teremtőm! Sebet ejtesz, és nem adsz rá orvosságot; vágsz, és nem látszik a seb; ölsz, és áldozatodban fokozódik az élet! Egyszóval, én jó Uram azt teszed, amit akarsz, mert nagy a Te hatalmad. De hát csakugyan azt kívánod, Istenem, hogy egy ilyen megvetésre méltó földi féreg elviselje mindezeket a szenvedéseket? Legyen úgy, mivelhogy Te akarod; mert hiszen én nem óhajtok egyebet, mint Téged szeretni.
2. Azonban, jaj, én Teremtőm, milyen szomorú dolog az, hogy olyanról kell panaszkodnom, és olyasmit kell ismételgetnem, amin segíteni nem lehet mindaddig, amíg csak Te nem akarod! Ha az ilyen szigorú börtönbe zárt lélek eped szabadsága után, de ugyanakkor óhajaiban egy hajszálnyira sem akar eltérni attól, amit Te kívánsz! Én Dicsőségem, add, hogy növekedjék fájdalma, és azután segíts rajta egészen alaposan. Ó halál! Ó, halál, te! - nem tudom, hogyan lehet tőled félni, mikor tebenned van az igazi élet! Viszont ki ne félne, ha életének egy részét elvesztegette azzal, hogy nem szerette Istent? Mivel pedig én ilyen vagyok, vajon mit kérek és mit óhajtok? Talán bizony a megérdemelt büntetést bűneimért? Nem, azt ne engedd, én Mindenem, mert hiszen akkora árat fizettél megváltásomért.
3. Én lelkem! Engedd, hadd teljesedjék rajtad a Te Istened akarata, mert ez a legjobb reád nézve. Szolgálj neki és vesd reménységedet az Ő irgalmába, amely meg fogja szüntetni szenvedésedet, de majd csak akkor, amikor vezekléseddel némileg eleget tettél bűneidért. Ne kívánj boldog lenni anélkül, hogy szenvedtél volna. Ó, én igazi Uram és Királyom, sajnos, még erre is képtelen vagyok, hacsak nem segít meg fenséges kezed és hatalmad, amelyre támaszkodva mindent meg tudok tenni.
2. Azonban, jaj, én Teremtőm, milyen szomorú dolog az, hogy olyanról kell panaszkodnom, és olyasmit kell ismételgetnem, amin segíteni nem lehet mindaddig, amíg csak Te nem akarod! Ha az ilyen szigorú börtönbe zárt lélek eped szabadsága után, de ugyanakkor óhajaiban egy hajszálnyira sem akar eltérni attól, amit Te kívánsz! Én Dicsőségem, add, hogy növekedjék fájdalma, és azután segíts rajta egészen alaposan. Ó halál! Ó, halál, te! - nem tudom, hogyan lehet tőled félni, mikor tebenned van az igazi élet! Viszont ki ne félne, ha életének egy részét elvesztegette azzal, hogy nem szerette Istent? Mivel pedig én ilyen vagyok, vajon mit kérek és mit óhajtok? Talán bizony a megérdemelt büntetést bűneimért? Nem, azt ne engedd, én Mindenem, mert hiszen akkora árat fizettél megváltásomért.
3. Én lelkem! Engedd, hadd teljesedjék rajtad a Te Istened akarata, mert ez a legjobb reád nézve. Szolgálj neki és vesd reménységedet az Ő irgalmába, amely meg fogja szüntetni szenvedésedet, de majd csak akkor, amikor vezekléseddel némileg eleget tettél bűneidért. Ne kívánj boldog lenni anélkül, hogy szenvedtél volna. Ó, én igazi Uram és Királyom, sajnos, még erre is képtelen vagyok, hacsak nem segít meg fenséges kezed és hatalmad, amelyre támaszkodva mindent meg tudok tenni.
Forrás - Kármel újság
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése