Fáklya
Ülök az országúton, az árva útfelen,
Fáklyát lobogtat jobbkezem,
És mindeneknek, akik általmennek,
Szólok csendesen:
Testvéreim, megálljatok és üljetek le mellém.
Mert íme, mondom néktek:
Erre fog jönni, akit ti kerestek,
Erre fog jönni, akire
Oly igen nagyon nagy a ti szükségtek.
Engemet ô küld a vak idegenbe,
Hol szél sóhajt és úttalanok járnak,
És ô adta a fáklyát a kezembe,
És fényét ô gyújtotta meg,
Hogy mindnyájatokat, kiknek hajában harmat didereg,
És arcán reszketô, fázó cseppek verôdnek:
A fáklya köré ide gyűjtselek,
Mert itt egy kicsi körben száraz van és meleg.
Jertek, üljünk le békén s várjuk a mi idônket,
Míg eljön, akit várnak mindenek.
S aki elküldött fáklyafénynek lennem,
Imádkozom, hogy adja:
Amíg el nem jön az ígéret napja,
Füstöt ne vessen és el ne aludjon
S meg ne hűljön az élô fáklya bennem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése