Időkalitkám rácsait,
Megkísértve a lehetetlent,
Mint csintalan, fogoly majom,
Mindig szívesen feszegettem.
Így történt egyszer, hogy kiestem,
Mivel kitört az egyik rácsrúd,
És én voltam nagy lendületben.
Most visszamászni nem tudok,
Pedig igencsak igyekszem,
Fogalmam sincs mi lesz velem.
Mindenesetre most lefekszem.
Virágh László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése