„Én szegény vagyok és szenvedek, de fölemel, Istenem, a te segítséged.” (Zsolt 69,30) Eszembe jut egy eset, amelyet egy szerzetes beszélt el nekem önmagáról… Egy napon egészen ki volt merülve a munkától, s már későre is járt az idő. Nem tudván többé a lábán állni, kissé leült. Ekkor azonban arra talált jönni a főnök, s azt mondta neki, fogjon egy ásót, s menjen a kertbe ásni. Akármennyire ellenkezett is a természete – mert hiszen oda volt a fáradtságtól -, szó nélkül engedelmeskedett. Mikor azután egy ajtón keresztül belépett a kertbe (…), megjelent neki a mi Urunk a kereszttel a vállán, fáradtan és megtörve, s ezzel adta tudtára, milyen semmi az a kimerültség az Övéhez képest. (Alapítások könyve, V. fej. 48. o.)
forrás: karmelita.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése