Persze ez a kérdés evidens, és sokszor úgy tűnik (Önök
is bizonyára voltak már így), hogy olyan kérdéseket teszünk fel, amik
nyilvánvalók, túlságosan is nyilvánvalók, mégis, miközben úgy tűnik, hogy
evidens kérdést teszünk fel, aközben a kérdés már meghaladta az evidenciát, már
nem ugyanaz a kérdés, már a Te egyedi kérdésed lesz, és amikor felteszed,
amiatt teszed fel, mert tudod, hogy tétje van, és a választ nem fogod a „másik
füleden kiengedni”, hanem ezer idegszállal figyelsz rá… Ugyanakkor a nyelv
képtelen ezt a finomságot megkülönböztetni, mert ugyanazokat a szavakat tudod
használni, mint amikor az evidens kérdést teszed fel. Emiatt nem lehet, vagy
inkább nem szabad csodálkozni azon, ha a környezeted ezt az átváltást nem
érzékeli, és továbbra is úgy vélik, hogy egy evidens kérdést tettél fel, amire
a válasz is nyilvánvaló, és különösebben nem foglalkoznak vele. Ebben az
értelemben a nyelv cserbenhagy, és mint a világban való létünk egyik
meghatározó eszköze, magányosságra ítél. Ennek a magánynak a csendje egyben
kilépés a világból, belépés a belső világunkba, ahol alig várja Isten, hogy
végre beszélni tudjon veled, hogy végre te legyél, önmagad, csendben…
Rizmayer Péter
forrás: AQUILA Magazin 2025.február
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése