Egy napon az egyik remete kunyhó közelében felbukkant egy mérges vipera-ivadék, arra tekergőzött, már ahogy a viperák csak szoktak. Idővel a remete olyannyira megkedvelte a kígyót, mintha csak a saját gyermeke lett volna. Egy bambusznádban adott neki menedéket, és szeretettel bánt vele. Miután a vipera tanyája a bambusznádban volt, csak Bambusznak szólították, a remetét pedig – mivel úgy szerette a kígyót, mintha a gyermeke lett volna – „Bambusz apó” néven emlegették.
Amikor a bódhiszattva értesült róla, hogy az egyik remete egy kígyót tart magánál, magához hívatta, és megkérdezte, igaz-e a hír. Amikor a remete igennel válaszolt, a bódhiszattva így szólt hozzá:
– Egy kígyóban soha nem szabad megbízni, engedd szabadon!
– De hát az én viperám olyan kedves a számomra, mint a tanítvány a mesterének, képtelen lennék élni nélküle – érvelt a remete.
– Nos – felelte a bódhiszattva –, akkor tudd meg, ez a kígyó lesz a veszted!
A remete azonban nem törődött a Mester figyelmeztetésével, és továbbra is magánál tartotta a kígyót, amitől képtelen volt megválni.
Alig telt el néhány nap, a remeték elhatározták, mindannyian elmennek gyümölcsöt gyűjteni. Találtak is egy helyet, ahol bőségesen termett a sokféle gyümölcs, ezért úgy döntöttek, két-három napig ott maradnak. Velük tartott Bambusz apó is, viperáját pedig a remetekunyhóban hagyta a bambusznádba zárva. Amikor két-három nap múltán hazatért, nyomban meg akarta etetni a kígyót, ezért kinyitotta a bambusz odút, odanyújtotta a kezét, és így szólt: „Jöjj, fiam, már biztos éhes vagy.” A vipera azonban roppant dühös volt a hosszú koplalás miatt, és belemart a felé nyújtott kézbe. A remete a helyszínen szörnyethalt, a kígyó pedig az erdőbe menekült.
Forrás: https://www.kagylokurt.hu/16429/buddha/buddha-es-a-kigyok.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése