2011. márc. 24.

Rosa Mystica - Titkos Értelmű Rózsa (6.)

Ez alatt a jelenés alatt két csodálatos gyógyulás történt. Egy öt-hatéves gyermek, aki pólió miatt nem tudott a lábára állni, és egy 26 év körüli nő, aki már tizenkét éve súlyos tüdőbajban szenvedett és kilenc éve egy szót sem tudott szólni, hirtelenül meggyógyult. Ez a nő tiszta és erős hangon ujjongó énekbe kezdett és azóta nehézség nélkül tud beszélni. A kisfiú, akit szülei hoztak be a templomba, már saját lábán ment ki. Ez a kisfiú szintén látta a Szűzanyát a jelenés alatt. Mindkét meggyógyult változatlanul jó egészségnek örvendett azután. A kisfiú ma már felnőtt és megházasodott, a nő pedig apácává lett, hogy egész életét felajánlja engesztelésül az Istennek szenteltekért.

Egy harmadik csoda is történt, de nem a dómban, hanem otthon. A jelenés idején egy 36 éves szegény asszony meggyógyult. Ez az asszony már gyermekkorától betegeskedett, és se beszélni nem tudott, se bélműködésén nem tudott uralkodni. Apja a templomban volt, s imádkozott érte. A betegre rokona vigyázott, miközben a rózsafüzért imádkozta. Ő is kérte a Szűzanyát:

- Ó, Asszonyunk, ha te valóban megjelentél dómunkban gyógyítsd meg a szegény szerencsétlent!

Ebben a pillanatban az asszony meggyógyult, és örömében magán kívül, csatlakozott a rózsafüzért imádkozó rokonához. A templomból visszatérő apa örömét nem lehet leírni.

Ez volt a három gyógyulás között a legjelentősebb, mert az orvosok semmit sem tudtak tenni a beteg érdekében, és a tömegszuggesztió is ki volt zárva. Ez a gyógyulás is maradandó volt egészen a néhány év múlva bekövetkező haláláig.

A püspök kívánságára Pierina néhány évig egy nôi kolostorban tartózkodott, mint kisegítô. Carpin Jusztin ferences atya vette át akkor lelkivezetését, és ma is ô a lelkiatyja.



Előző részek:
1. 2. 3. 4. 5.

folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések: