Pável Márta
2014. 11. 02.
Egy temetőt láttam, ahol elég vidám hangulat volt, szép virágok, rengeteg égő gyertya, mintha az égbolt borult volna a földre. A gyerekek örömmel gyújtogatták a felnőttek mellett a gyertyákat. Szóval olyan temetői idill volt. Egyszer csak megjelent Jézus, és szomorúan sétálgatott, mintha keresgélt volna a sírok között. Nem értettem, mit akar.
Egy idő múlva azt mondta nekem: - Látod, nem akarnak engem az emberek, senki sem akar engem! Ezekből egyik meghalt lélek sem került hozzám. Micsoda?! - hüledeztem magamban - nagyon nagy ez a temető, hogy lehet? Ostromolni kezdtem Jézust, és arra akartam rábírni, hogy akkor menjünk egy másik temetőbe. Felesleges - mondta Jézus -, ott sem találnánk olyat, aki teljesen az én tetszésem és akaratom szerint élt volna, akinek a lelke kibírta volna a Végtelent. (Jézusnak mindig igaza van, de nagyon szerettem volna, ha nem így lenne.) Tudom, Uram, sokszor megmutattad, hogy félig, háromnegyedig nem lehet kereszténynek lenni, mert ha pl. 100 méter az a lelki szakadék, amit meg kell ugranunk a hazatérésig, akkor 20, 40, de 70 méterrel sem tudjuk átugrani. Hirtelen eszembe jutott, amit egy Mária-látnok látott, hogy úgy hullnak az emberek a sötétségbe, mint ősszel a falevelek.
Jézus, látván rémültemet, segítően nézett rám. Jól van, Uram, ha térben nincs, akkor menjünk időben nézni – hiszen a tér-időnek a foglyai vagyunk.
Beleegyezett, és mutatta, hogy kb. 50 évente pár tucat ember száll felfelé, de nem ér haza Hozzá, csak feljebb kerül és kb. 100 évente egy van olyan, mint pl. Avilai Szt. Teréz, aki haza is ért. Ez borzasztó.
Másik elmélkedés a bennünk égő gyertya volt.
De hogy égett?
Jézus Krisztus azt mondta, lehetünk gyertyák is, akit az ő lángja gyújt meg (ezt AQUILA-ként többnyire, kisebb nagyobb fokban meg is éljük.) Mutatta, ha valóban Érte élünk, és Érte égünk, akkor a meghalt emberek lelkei (míg köztes létben = purgatóriumban = tisztítótűzben = vagy észre térési időben vannak, kinek hogy tetszik, melyik áll közelebb a vallásához) észlelhetik azt, aki Jézusban/Jézussal ennyire világít.
Nagyon fontos, hogy rokon, ismerős legyen, mert akkor jobban hat, ugyanis láthatták, ki volt, meddig fejlődött, és ez nagyon vonzóvá válik az ismerősöknek. Az ő imájuk a segítség, a „világítás”, az útmutatás, az észhez térítés és a példamutatás a megholtak lelkeinek. Innentől azt érzik, ha az, akit ismertek, ennyire el tudott menni Isten felé, akkor ez nekik sem lesz lehetetlen… Ez is egy misszió az igaz hívőknek, eddig ismeretlen, de valós, nagy misszió.
Én a nagymamámat láttam, aki ujjongott, hogy látott. Igazából nagyrészt Ő indított el az Isten útján a földi emberek közül.
Jézus mondta, hogy meg tudjuk tenni, ha nagyon akarjuk, Ő segíteni fog.
2014. 11. 02.
Egy idő múlva azt mondta nekem: - Látod, nem akarnak engem az emberek, senki sem akar engem! Ezekből egyik meghalt lélek sem került hozzám. Micsoda?! - hüledeztem magamban - nagyon nagy ez a temető, hogy lehet? Ostromolni kezdtem Jézust, és arra akartam rábírni, hogy akkor menjünk egy másik temetőbe. Felesleges - mondta Jézus -, ott sem találnánk olyat, aki teljesen az én tetszésem és akaratom szerint élt volna, akinek a lelke kibírta volna a Végtelent. (Jézusnak mindig igaza van, de nagyon szerettem volna, ha nem így lenne.) Tudom, Uram, sokszor megmutattad, hogy félig, háromnegyedig nem lehet kereszténynek lenni, mert ha pl. 100 méter az a lelki szakadék, amit meg kell ugranunk a hazatérésig, akkor 20, 40, de 70 méterrel sem tudjuk átugrani. Hirtelen eszembe jutott, amit egy Mária-látnok látott, hogy úgy hullnak az emberek a sötétségbe, mint ősszel a falevelek.
Jézus, látván rémültemet, segítően nézett rám. Jól van, Uram, ha térben nincs, akkor menjünk időben nézni – hiszen a tér-időnek a foglyai vagyunk.
Beleegyezett, és mutatta, hogy kb. 50 évente pár tucat ember száll felfelé, de nem ér haza Hozzá, csak feljebb kerül és kb. 100 évente egy van olyan, mint pl. Avilai Szt. Teréz, aki haza is ért. Ez borzasztó.
Másik elmélkedés a bennünk égő gyertya volt.
De hogy égett?
Nagyon fontos, hogy rokon, ismerős legyen, mert akkor jobban hat, ugyanis láthatták, ki volt, meddig fejlődött, és ez nagyon vonzóvá válik az ismerősöknek. Az ő imájuk a segítség, a „világítás”, az útmutatás, az észhez térítés és a példamutatás a megholtak lelkeinek. Innentől azt érzik, ha az, akit ismertek, ennyire el tudott menni Isten felé, akkor ez nekik sem lesz lehetetlen… Ez is egy misszió az igaz hívőknek, eddig ismeretlen, de valós, nagy misszió.
Én a nagymamámat láttam, aki ujjongott, hogy látott. Igazából nagyrészt Ő indított el az Isten útján a földi emberek közül.
Jézus mondta, hogy meg tudjuk tenni, ha nagyon akarjuk, Ő segíteni fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése