2014. nov. 3.

Hamvas Béla: Eksztázis

Részletek

Ami a természet világában történik, ismétlése annak, ami a természet fölött történik, azzal a különbséggel, hogy itt csak azt látjuk, ami történik, egyebet semmit. Ha azonban megértjük amazt is, látjuk, hogy ez itt az eredetinek többé-kevésbé korrupt alakja, mert az ott az őskép és szabatos, és abban megnyilatkozik az is, ami itt láthatatlan: az értelem. A teljes valóságról az ember csak a kinyilatkoztatás révén szerez tudomást.
[...]
A kapcsolat megteremtése többnyire hosszú gyakorlat eredménye. Minden esetben az ember teljes erejét igénybevevő olyan állapot amelyben az ember az emberfölötti körrel tudatosan „hangoltságba" kerül.
[...]
A hangoltság: az ember állapota a kezdetek kezdetén. Érzékenység, amely az emberfölötti felé nyitva áll. Ez az alapállás. De hogy tévedés ne legyen, azonnal ki kell mondani, hogy ez ugyanakkor az ember végső állapota is...
[...]
Csecsemőnek lenni és bölcsnek lenni ugyanaz, szól Lao-ce. Ehhez azonban még azt is hozzá kel1 tenni, hogy a hangoltság nemcsak az idők elején és végén érhető el. Az état primordial mindenkiben és minden percben itt van. Az alapállás bármely pillanatban megvalósítható. Csuang-ce megveti azt, aki mint példára, örökösen a múltra hivatkozik, de ugyanakkor megveti azt is, aki csak a jövőért lelkesedik. Az alapállás realizálása nem függ a kortól. Az örök törvény mindig jelen van.
A kinyilatkoztatásra hangoltnak lenni annyi, mint az alapállást megvalósítani, vagyis ébernek lenni, az életéhséget kikapcsolni, a szamszárából (újraszületések körforgása) kilépni és a sóvárságot megszüntetni. Ezt az állapotot megérteni könnyű, mert nincs benne semmi természetfölötti, viszont megvalósítani nehéz, mert az embertől a legnagyobb szellemi megerőltetést követeli. Az is biztos, hogy azzal a hangoltsággal, amely a magasabb kör megnyilatkozásainak befogadására alkalmas, az, aki a káprázat szétszórt nyugtalanságában él, nem rendelkezik. A hangoltság feltétele a tükörsima kedély, ahogy Kínában mondták, és a vidja (éberség), amint Indiában mondták. Ami ezt oly nehezen megvalósíthatóvá teszi nem a korszak, hanem a tisztátalanságon alapuló élet szétszórt nyugtalansága, más szóval az avidja (alvajárás). A hangoltság ilyen állapotban nem realizálható. E szétszórt nyugtalanságból a körforgás zavarában az emberi szellemnek semmiféle magasabb fokú állapota nem érhető el.
[...]
Ahhoz, hogy az ember a magasabbat megvalósítsa, hallania kell a kinyilatkoztatást miként Guénon írja: „...az Ég és a Föld kommunikációjában részt vesz, hallja lent hogy fent mit mondanak." Ez az ember természetes állapota. Ez az éberség. Az alvajáró pedig nem más, hanem ugyanaz az ember, csak lefokozott éberségben él és a kinyilatkoztatást nem hallja. Az alvajáróban az alapállás nem semmisül meg. hanem az ember elhomályosodott értelme miatt nem képes arról tudomást szerezni. Az éberség megszerzése pedig nem ismeretek és tanultság kérdése. Ennek a lépésnek megfelelője a modern világban nincs. Ma csak tanulást, legfeljebb nevelést, legfeljebb művelést ismernek. A beavatás nem egyéb, mint a lefokozott éberségű korrupt tudat normalizálása. A minden emberben, minden korban meglévő alapállás megvalósítása. A korrupció helyreigazítása, más szóval a primordiális (elsődleges) állapot realizálása. Ez az, amit a modern korban elfelejtettek, mert nem tudják megtenni.
[...]
Ha az élet-éhség uralkodik fölöttem, azt kell tennem, amire a vak ösztön utasít: loholnom kell és kapkodnom, mert egyetlen pillanatban sokfélét követel. Meg kell zavarodnom, mindig a vágyak, kívánságok és szenvedélyek tizében; mindig sietni kell, nehogy valamit elmulasszak, gyűjteni, aggódni, félteni, félni, éhezni, szomjazni, célok és hatalom, vagyon és becsvágy, jólét és kényelem után, végül saját ösztönöm felfal.
Ha ÉN parancsolok neki, ugyanaz az éhség fenntart és segít, erejével minden zárat megnyit, és rejtettet feltár, és képességet ad arra, hogy a legmagasabbat megértsem és elérjem.

Nincsenek megjegyzések: