2014. szept. 17.

Krisztus követése - Kierkegaard


Forrás: Nyíri Tamás: Filozófiatörténet

Kierkegaard:

Kierkegaard nem a külső, "objektív" tartalmakat tartja lényegesnek, hanem a belső, "szubjektív" valóságot. Éppen ezért nagyon fontos számára az elmélyedés. Krisztus követéséről a következőket írja:

„Krisztus nem docenseket választott, hanem követőket". A követés kategóriája az „egyidejűség". A Krisztusról való történelmi tudás teljesen érdektelen, mert igazában csak az egyidejűségben lehet Krisztust megélni, az ismétlés felfokozott állapotában „a végtelenség kettős mozgásában" (Kierkegaard: Írásaiból, 281. o., Bp., 1969). Hogy Krisztus követése tartalmilag mit jelent, az nem határozható meg, hiszen Krisztus élete az „inkognitó", az elrejtőzés csúcspontja.

A „Pillanat" című röpiratokban hevesen támadja a „protestáns középszerűséget", amely szentesítette Hegelt és a világ és a kereszténység között közvetítő államkereszténységet. Az úgynevezett keresztény államban az emberi támogatja az istenit: de miként juthat az olyan józan intézménynek, mint amilyen az állam, az eszébe az az esztelenség, hogy pártolja a kereszténységet? „Ez egy régi történet, főként azzal függ azonban össze, hogy a kereszténységet egyre kevésbé kezelték úgy az idők folyamán, amint isteni jellege következtében megillette volna" (Augenblick, 17. o.). Az őskereszténység volt csak igazi; „a kereszténység elterjedése megszüntette a kereszténységet" (i. m. 30. o.). A valódi kereszténységet nem kell védelmeznie az államnak, egyetlen államférfi sem tekintheti föladatának a kereszténység támogatását. Az állam lényegénél fogva szekularizált, világi intézmény, hazugság és esztelenség a kereszténység támogatójává kikiáltani. „Tegyük föl, hogy az állam 1000 hivatalnokot alkalmazna, akik családjaikkal együtt abból élnének, tehát anyagilag érdekeltek lennének abban, hogy akadályozzák a kereszténységet..., s ez messze nem lenne olyan veszélyes kísérlet, mint ami történik: hogy az állam 1000 hivatalnokot alkalmaz, akiknek a »kereszténység hirdetőiként«... anyagi érdekük fűződik hozzá, hogy az emberek »kereszténynek« nevezzék magukat... s minden maradjon a régiben, azaz ne tudják meg, hogy valójában mi a kereszténység" (i. m. 5. o.). Az a legnagyobb veszély, hogy a papságról senki sem mondja, hogy ők teljesen lehetetlenné akarják tenni a kereszténységet, hiszen érte „dolgoznak", azt „hirdetik", s közben megszüntetik (uo.). A legsúlyosabb vád: „A kereszténység érdeke és kívánsága az, hogy valódi keresztények legyenek. A lelkészek egoizmusa azt kívánja — mind a pénz, mind a hatalom kedvéért -, hogy sok keresztény legyen" (i. m. 45. o.).

Nincsenek megjegyzések: