Sas gondolatok

Szent Teréz hatása életünkre

Edith Stein 20. századi filozófus egy éjszaka alatt tért meg és lett később kármelita szerzetes - így írt erről az éjszakáról, amikor egy barátainál töltött este alkalmával könyvespolcukról leemelte Szent Teréz írását : „Találomra kihúztam egy vastag könyvet, Avilai Szent Teréz önéletrajzát. Elkezdtem olvasni, s úgy megragadott, hogy le sem tudtam tenni, míg a végére nem értem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: Ez az igazság.” Megragadta Teréz lángoló Istenszeretete, ugyanakkor következetes racionalitása és annak megtapasztalása, hogy Isten szól a lélekhez, hogy nem egy távoli Úr, hanem mindennél közelebb van, a lélek belsejében szól és kapcsolatra hív.
Mi mindannyian így vagyunk Szent Terézzel: Mártával karöltve megragadott minket, és az Istenkapcsolat olyan világát tárta fel számunkra, melyben felismertük: ez az igazság. A mai ember nehezen mondja ki e szót, igazság. Ám ha az ember a tengerparton áll és hívja a tenger végtelenje: többféle hajóval kievezhet a mélyre, de a legnagyobb balgaság lenne állni a tengerparton, és nem beszállni egyetlen hajóba sem, csupán azért, mert nem merünk választani.
Mondhatjuk, mi beszálltunk abba a hajóba (melyet választottunk/mely kiválasztott minket), melynek kormányosa Isten, lobogóján pedig Szent Teréz neve áll s mely Márta navigációjával kivitt minket Isten végtelenségének tengerére. Néha ez egy ladiknak tűnik, melyet dobálnak a hullámok, néha egy oltalmazó, rendíthetetlen bárkának, néha egy hatalmas óceánjárónak, mely felséggel úszik a vízen, de ami bizonyos, mindenkor Isten valósága felé tör. Teréz hajójának stílusa nem az öblökben való csendes hajózgatás, nem a kikötőkben való ringatózás – Ő Isten legmélyebb valósága felé tör, mindig beljebb és beljebb. Hívja az a végtelen szeretet, melynek nincs határa…
Teréz sítulsa nem a leengedett árbóc, hanem a feszülésig dagadó vitorlák, melybe Isten szele belekap, akarata szerint röpítheti.
Állíthatjuk, hogy Teréz nem állja a lusta legénységet Mindig azt kéri, tegyük meg, ami tőlünk telik és Ő Szent Felsége akkor majd hozzáteszi a mi kicsiny tetteihez az Ő felbecsülhetetlen erejét. Ahogy ő is egész életében gyakorlatias volt és tevékeny, ezt kéri tőlönk is: tettrekészséget és bátorságot. Azt, hogy mi csak evezzünk fáradhatatlanul, húzzuk fel a vitorlákat, Isten pedig majd kormányozza a hajót, irányítja a szelet, viszi, amerre neki tetszik.
Persze ez nem egy rabszolgahajóPont ellenkezőleg. Dédelgetett legénység ez: Teréz gondoz, nevel, vigasztal, Isten pedig mérhetetlen kegyelmeivel halmoz el minket, a végtelen tenger ezer szépségét kínálja. E hajóból nevetés hallatszik ki nyugalmas időkben, és az egymást segítő szeretetteli összetartás mutatkozik meg a nehezebb napokban. Persze e hajóból ki is lehet szállni, de be is lehet szállni – amit biztos nem lehet: aludni és szűkszívűnek lenni. Teréz anyánk a szív kitágítására tanít minket: mely nem válogathat Isten tervei és szavai közül, és nem lehet olyan konok, hogy lekorlátozza az Ő kegyelmeit.
Pár napja azon gondolkoztam, Szent Teréz jellemében mennyire jelen vannak az ellentétek, és mennyire összehangoltak mégis; és mennyire jelen vannak a mi életünkben is:
A belső imában az Istenben szárnyaló végtelen szabadságot éli meg a lélek - ugyanakkor a legnagyobb alázatosság szükséges, mely magáról teljesen lemondva meghajlik az Úr előtt, és csak azt kérdezi Szent Teréz versének szavaival: „ Tiéd vagyok, Érted születtem, Mit kívánsz tenni velem?”
Együtt van Teréznél a legmagasabb lelki elragadtatás – és a legtevékenyebb gyakorlati élet, mellyel kolostorokat alapított, de ő maga nem maradt meg egy kolostor magányában. Fáradhatatlanul tett az emberekért, ment fagyban, melegben, sokszor betegen; írt könyveket, leveleket és szüntelenü óvta a szerzeteseit is a tunyaságtól.
Hasonlót vár Isten tőlünk is, templomot építtet, pártot alakíttat, kiállít az emberek elé, hogy a világ legprofánabb és leggyakorlatiasabb területén is közvetítsük az Ő szavát – ugyanakkor mindig vissza is hív minket a világból, a folyamatos elhagyását kéri tőlünk annak, ami bensőnkben a világhoz kötne. Egyrészt a legnagyobb nyitottságot kívánja tőlünk az emberek és problémáik felé, másrészt a szerzetesi rendíthetetlenséget, fogadalmas életet és a cella magánya helyett a lélekben való teljes elvonulni tudás képességét.
A történelem tanúsága szerint Teréz rendkívül karakán volt, ha valamit Isten parancsára a fejébe vett, nem tágított tőle, tűzön vízen keresztülvitte – ugyanakkor nagyon mélyen érző is volt, a szépségre fogékony, az emberi nyomorúsághoz lehajló, szerető szívű.
Ugyanilyen bátorságot vár tőlünk is Isten, vissza nem húzódást, meg nem futamodást, ha Istenért arra van szükség, legyünk oroszlánok – ugyanakkor odaállít a kórházban a haldoklók mellé a legnagyobb együttérzést és érzékenységet kívánva, elvezet minket különféle körülmények és nehézségek között élő emberekhez és arra kér, segítsünk.
Teréz verte a trambulint, énekelt, nem szerette a savanyú arcokat – ugyanakkor Istent a legmesszemenőbbig komolyan vette, ahogy verse szól: „Boldogság sosem kell, Amíg Jézus távol, Eped gyötrelemmel, Akiben ez lángol: csak te légy a gyámol, Te szerelmem vágya, Lássalak csak téged, Jézusom, te drága”
Ha Teréz hatását szemlélem életünkre, nagyon fontos kiemelnem még:
szívének Istenért lángoló, az egyén határait feloldó és érdekeit felemésztő szeretetét, amelyről mi is újra meg újra lángot kapunk, amikor a világ nehézségei fojtogatják lélektüzeinket.
valamint azt a Terézben munkálkodó folyamatos küzdelmet, mellyel minél több léleknek kívánja átadni azt a boldogságot, melyben Ő Istennel él. Mellyel értünk is küzd és minket is arra tanít, hogy Isten tervei szerint küzdjünk másokért.
Hálás vagyok, hogy lehetőségem volt e hajóra felszállni, mely a végtelen horizont felé tart… Köszönöm Istennek a kegyelmet és Őbenne Teréznek és Mártának a fáradhatatlan és szeretettel teli gondoskodást és már csak ennyit mondhatok: „Vitorlát fel”.

Marton Janka Sastársunk gondolatai Avilai Szent Teréz ünnepére